Látó - szépirodalmi folyóirat

összes lapszám » 2001. augusztus-szeptember, XII. évfolyam, 8-9. szám »




Jánosházy György

Arany János után
Arany János Shakespeare-fordításai elévülhetetlen költői remekei magyar irodalmunknak. A 20. század viharos ízlésváltozásai közepette rendületlenül hiszem ezt – miért vállalkoztam hát a Szentivánéji álom, egy olyan színpadi költemény újrafordítására, amelyben, a magyar nyelv legszebb művészi teljesítményét tisztelem? Versenyezni kívánok Arany Jánossal? Ha néhány Shakespeare-dráma fordítására talán ilyesfajta szándék buzdított is, ezúttal meg sem fordult a fejemben. Arany Jánossal, a magyar nyelv, a magyar vers legnagyobb mesterével, nem lehet versenyezni.
Shakespeare-fordításai örök helyet vívtak ki maguknak az értő olvasó tudatában és könyvespolcán. De a színpad igényei némiképpen mások, ott sokkal inkább kiütközik a költőt és a mai közönséget elválasztó több mint évszázados távolság. Arany fordításai mindinkább kiszorulnak színházainkból – vagy sokkal rosszabb történik velük, amint a marosvásárhelyi társulat Szentivánéji álom előadásán tapasztalhattuk: ilyen-amolyan dramaturgok a maguk szerénytelenül szerény tehetségével „frissítik”, „maiasítják” – gyúrják, gyötrik, szabdalják, toldozzák, rontják – Arany klasszikus szépségű szövegét. Akkor már sokkal helyesebb újrafordítani: nemcsak tisztességesebb, de jobb eredménnyel is biztat, koncepciójában, stílusában, megoldásaiban nyilván egységesebb lesz. Ilyen meggondolásból fordíthatta újra a Hamletet nemrégen Mészöly Dezső, ezzel az elképzeléssel ültem neki - tucatnyi Shakespeare-fordítás tapasztalatával felfegyverkezve – a Szentivánéji álomnak, később a Hamletnek. A mű költői szépségeinek művészi és filológiai hűségű megóvása mellett a mai színész és a mai néző számára minél természetesebben hangzó, jól pergő színpadi szöveg volt a célom; nagy belső örömmel vettem át, őriztem meg – a magyar műfordítói gyakorlatban meggyökerezett szokás szerint – nagy költőnk egy-egy kitűnő stílusfordulatát, nyelvi-művészi telitalálatát, nemcsak illő tiszteletből, de egyszerűen azért is, mert jobbat nem lehet kitalálni.
Fordításom a sajátos felfogású, legmodernebb angol kiadás, az 1988-as (és azóta jó néhányszor megjelent) Oxford Shakespeare szövegét követi. Ebben a Puck néven közismert szellem visszakapta folklórbeli, voltaképpeni nevét: Robin (a Robert névből, de egyben „vörösbegy” jelentéssel) pajtás (Goodfellow); a „puck” (vagy „pixie”) ugyanis közfőnév, manót jelent, ezért mondják/szólítják Robint „puck”-nak, olykor „hobgoblin”-nak. (Az angol nyelvnek – nyilván kelta örökségként – szédületes szókincse van a tündérmanó világ tekintetében; magyarul be kell érnünk néhány szegényes szóval, így a „hobgoblin”-ból jobb híján „kobold” lett szövegemben.) Két nevet kellett még megváltoztatnom Arany fordításához képest: Ösztövér szabó eredeti nevének (Starveling) inkább megfelel az Éhkopp; Moly tündérből viszont Porszem lett: régebbi kiadásoktól eltérően ugyanis az Oxfordban nem Moth, hanem Mote formában szerepel.
A mesteremberek színjátékát Arany „magyar alexandrinusokban” fordította, bizonyos népies-komikus hangulatot kölcsönözve ennek. Én úgy vélem, kétélű paródia ez: Shakespeare egyaránt csúfolja benne a műkedvelő színészkedést és egyfajta „műkedvelő” drámaírást, olcsó hatásvadászatot, üres dagályt. Ezért fordításomban híven követtem az eredeti rímekkel megfejelt ötös-hatodfeles jambusait. Ez az egyetlen pont, ahol felfogásom lényegesen eltér az Aranyétól, de itt is megtartottam néhány pompás megoldását.
Amint tudjuk, Shakespeare kora nem ismerte a díszlet fogalmát; de a mai olvasó/néző számára szögletes zárójelben közlöm a régebbi kiadásokban szokásos színhely-jelöléseket.


(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék